6/02/2009

Kipakolás

Morf
Nekem nehezen ment ez a feladat, nehéz volt átálnom erre a gondolkodásra, sok esetben nem is sikerült. Viszont azóta meg csak ezen jár az eszem, talán befejezem, mert hiányzik a vége. De nem fogom az időre. Szóval egy olyan rövidfilm (minimum 50 másodperc) készítése volt a cél, ahol nem a cselekmény, a történet a fontos, hanem a hangulat, egy érzés, egy élmény. És persze a morf, azaz átalakulás, vágás helyett ezt használjuk, de nem csak a vágás elkerülése végett.
De mondhatom, szerencsém van, ahhoz képest, hogy nehéz szülés volt, meglepően tetszik az embereknek, nekem is. A fával gondok voltak, sokak szerint stíluseltérés, én magam sem vagyok 100%-ban kibékülve vele, de mint az egész filmet is, csak úgy rajzoltam ami jött. Íme:



Mozgatás II
Erről már volt korábban szó, kijavítottam és színeztem pár helyen. Jó kurzus volt, szerettem.




Mindkét filmre négyest kaptam.
De majd a báb!